Az osztálynak nevezett kiccsaládunk összetapad, felbomlik, összeáll, szétszakadt, belülről pusztul és újra helyre áll.
Fogalmam sincs, mire jó az, hogy akkor is csak egymás fülét rágjuk, mikor inkább táncikálnunk kéne, összetartanunk és együtt véghezvinnünk a nemes célt.
Oké, csak egy szalagavató. De ha kicsit megfordítjuk a képet és a tükröződő célokat is figyelembe vesszük, nem csak ennyiről szól ez a táncitánci. Arról szól, hogy ne mi legyünk az "uhhh, cé osztály", arról szól, hogy megbocsásson az osztályfőnökünk, arról szól, hogy megtanuljunk alkalmazkodni és felnőttként viselkedni. (Ez sajnos nem mindenkinek megy.)
Szomorú látni, hogy az ilyesfajta "krízishelyzetekben" mennyire előbújik néhány emberből az éretlen ficsúr.
Tolat és egy, és két, tanul-tanul-tanul, zzz, telefon, könyv, toll-papír, szőrcsomó, eső, majd kánikula, bérlet, hamis motoros és igaz barátok.
(Megint nincs erőm írni... Paff. Jó éjszakát.)
No comments:
Post a Comment